Ha Bálint nap, akkor szerelem. Panni drágám, neked ajánlom ezeket az idézeteket. Jövőre kapsz jegygyűrűt is. Türelem:)
„Nekem is van mosógépem,
s mikor te mosol,
én is mosok éppen.
S hogy mosás közben szeretlek,
neked egyáltalán nem árt,
nem én vagyok, nem én:
Hamfri Bogárt.”
(Háy János)
„- Gyerünk a kilincsgyárba!
meleg kilincsért,
hogy egy életen át
kitartson a melegség!”
(Háy János)
Csukás István: Szerelmes vers
Ülj ide mellém, s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett, és
hol van már az a felelet –
leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.
Bereményi Géza:
Csönded vagyok (Cseh Tamás zenéjére)
Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.
E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok.
Ha rám így kedved van maradhatok,
ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér,
se jel, se láng csak csönd, mely égig ér.
S folytatom mid vagyok, mid nem neked,
ha vártál lángot, az nem lehetek,
fölébem hajolj, lásd hamu vagyok,
belőlem csak jövőd jósolhatod.
Most elmondtam mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.
„A Szerelemcsütörtök Boltja
A Szerelemcsütörtök Boltjába beszaladnak a vevők csütörtökön: - Ez hát a szerelem? - kérdezik. - Ez hát - mondja a boltos. - Nem tévesztette el a naptárt? - Nem hát - mondja a boltos.”
(Mosonyi Alíz)
„Menyasszonyok, Vőlegények Boltja
A Menyasszonyok, Vőlegények Boltjába betérnek a menyasszonyok, vőlegények, nézegetik, próbálgatják a rabláncokat. - Kis tubicám, ez itt jó lesz? Vagy inkább tetszene ez a másik?”
(Mosonyi Alíz)
A. A . Milne: Lovagok és kisasszonyok
A könyvemben van egy remek
Ks rajz, amelyet kedvelek,
Hol herceg, báró és lovag
A utcákon száguldanak,
S a balkonokról büszke nők
Lengetnek csipkés keszkenőt,
Vagy zálog hull a porba le…
Így volt a középkorba’. De
Manapság sajnos nincs ilyen.
Habár, ott túl a kis hegyen,
Hol kék a zölddel egybenő
És lépked rengeteg fenyő,
azt várom, hogy majd hirtelen
Egy fényes lovag megjelen.
A kékből zöldbe nyargal át,
Az égen hagyva lábnyomát.
Pontosan úgy, mint hajdanán…
Ki tudja. Még jöhet talán.
„Mi volt a baj, az elsővel? Sértődés, hiúság. Az emberi nyavalyák és balesetek alján legtöbbször ezt találod. A hiúságot. A gőgöt. A félelmet, mert hiúságból nem merik elfogadni a szeretet ajándékát. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember feltétel nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát… Azt a szomorú emberi titkot, hogy szüksége van a gyöngédségre, nem tud meglenni nélküle. Mert azt hiszem, ez az igazság. Legalábbis ezt hittem, sokáig. Most már nem bizonygatom ezt ilyen föltétlenül, mert öregszem és megbuktam. Hol buktam meg? De mondom ebben, éppen ebben. Nem voltam elég bátor a nőhöz, aki szeretett, nem tudtam elfogadni gyöngédségét, restelltem magam, kissé le is néztem őt, mert másféle ember volt, kispolgár volt, más ízlése és életritmusa volt, s aztán féltettem magam, a hiúságom, féltem attól, hogy megadom magam annak a nemes és bonyolult zsarolásnak, amellyel a szeretet ajándékát akarták tőlem. Akkor még nem tudtam, amit ma tudok…nem tudtam, hogy nincs szégyellnivaló az életben. Csak a gyávaság szégyenletes, mellyel az ember nem tud adni, vagy nem mer elfogadni érzéseket. Csaknem becsület dolga ez. S a becsületben hiszek. Gyalázatban nem lehet élni.” Márai Sándor: Az igazi
„A szerelem olyan, mint a “pi”: Természetes, irracionális, és nagyon fontos.”
(Lisa Hoffman )
„A szerelem egy motoros szán, ami a tundrán süvít keresztül. Előbb vagy utóbb felfordul, és maga alá temet. Éjszaka pedig előjönnek a jégmenyétek.”
„Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: „Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!…” Mi az, hogy „de ha még egyszer” – gondolkozott Dömdödöm –, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. „Ejha!” – mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. „Én szeretem az embereket – ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával –, de azt nem tűrhetem…!” – óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. „Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!” – mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: „Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem.” Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: „Én igazán szeretlek.” „Mi az, hogy igazán?!– háborgott magában Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem.” S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: „Dömdödöm.” Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.”
(Lázár Ervin: A négyszögyletű kerek erdő)
“Mihály: De rajtam borzongás vesz erőt, ha szerepelni érzem magam a titokzatos világprocesszusban. Értesz Márta? - Nézd, itt ülünk, két ember, egymás mellett, egész közel egymás mellett és az nem elég. Hidat kell verni. És most szavakat mondunk, puszta hangokat és nyomukban új érzés, új gondolat, új élet támad bennünk - és én érzem, hogy most keressük egymást, most érintkezünk - de éppen ez érezteti félelmesen a különvalóságunkat. Oly nagy dolog történik most! - Ha nagyon megértettelek, meglepetést, megdöbbenést érzek, mintha hirtelen csak most vettelek volna észre. Mennél titokzatosabb előttem ez az érintkezés, annál jobban érzem a minden időn és téren túl való irtózatos távolságot, mely lélek és lélek között van. Áttörhetetlen örök magányomat érzem! - Hidd el, Márta, a dialógus tragikus valami. Lelkeink egyesülésének egyetlen módja és az választ külön”
(Balázs Béla: Dialógus a dialógusról)
Kányádi Sándor: Két nyárfa
Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.
Osztódom én, osztódol te:
só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajszomon,
könny vagyok a két szemedben.
Köt a vére, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.
Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szelőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.
Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.
Pilinszky János: Azt hiszem
Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkül.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem…
Recent Comments